8 június

Papírrestaurálás

2009-ben a Nemzeti Kultúrális Alap (NKA) 920 000 forintos támogatását nyerte el eszköz beszerezésre és restaurálásra a Marcali Városi Helytörténeti Múzeum. Ebből az összegből egy új tároló szekrény lett vásárolva, amelybe a Csomós-Sztelek építészcsalád restaurált tervrajzai kerültek bele. Gereben Zsófia harminc tervrajzot restaurált, amelyekben megtalálhatóak a marcali plébánia, a Kopári és Lengyel ház és a Kir. Járásbíróság építészeti tervei is. Tovább!

31 május

Tájékoztató

Május 29-én, dr. Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója és dr. Sütő László, Marcali város polgármestere megnyitotta a Széchenyi Zsigmond szakközépiskola kastély épületében a "minden trófea önálló emlékmű" Széchenyi Zsigmond emlékezete című állandó kiállítást. Ezt a marcali városi helytörténeti múzeum munkatársai rendeztek a magyar természettudományi múzeum fotóiból és dr. Pongrácz Antal afrikai trófeáiból. a kiállítás létrejöttéhez hozzáárult Széchenyi Zsigmondné, a vadászíró örökségének gondozója is. Az állandó kiállítás bejelentkezés után tekinthető meg. tel: 0685 310 389; 314-774. A kiállítás plakátja és a leporellója letölthető

10 május

Tájékoztató

A MÚZEUM ÁPRILS 30-TÓL ELŐRE LÁTHATÓAN OKTÓBER 31-IG ÁTALAKÍTÁS, ÉS FELÚJÍTÁS MIATT ZÁRVA TART. EGY MÁSIK TELEPHELYEN - A MÚZEUM TELEFONSZÁMÁN - ELÉRHETŐEK A MUNKATÁRASAK.

10 február

MEGHÍVÓ

A Marcali Városi Helytörténeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és Családját 2010. február 17-én, szerdán 16 órára a múzeum emeleti kiállítótermébe,

Kapócs Tibor festőművész

kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Markhard József, a Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskola mb. igazgatója. A kiállítás megtekinthető 2010. március 15-ig, munkanapokon 8-16 óráig.

25 november

„Nap fiai egykor és ma” ...

Ma nyitották meg a Városi Helytörténeti Múzeumban a „Nap fiai egykor és ma” című kiállítást. A tárlatot Havasi Bálint a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója ajánlotta a látogatók figyelmébe. Az Inka civilizáció örökségével foglalkozó időszaki kiállítás a nagykanizsai a Thúry György Múzeum, és a tatai Kuny Domokos Múzeum anyagának felhasználásával, Varga András - a szegedi Móra Ferenc Múzeum kulturális antropológusa - rendezésében valósult meg. A kiállítás 2010. március 31.-ig látogatható. (marcaliportal.hu)

6 november

Pályázati sikerek ...

Intézményünk ebben az évben sikeresen szerepelt a Nemzeti Kulturális Alap pályázatain. A Balaton—Mária—Fürdő című állandó kiállítás megvalósítására a Múzeumi Szakkollégium 1 millió forint támogatást nyújtott. A balatonmáriafürdői strand épületében megtekinthető új állandó kiállítás igen szép szakmai és közönségsikert aratott az elmúlt nyáron. A tárlat megvalósításához jelentős összeggel járult hozzá a balatonmáriafürdői önkormányzat is. Külön köszönettel tartozunk Galácz György polgármester úrnak, aki mindenben támogatta a kiállítás rendezőjét, Vidák Tünde muzeológust és Huszár Mihály történészt.

A Nemzeti Kulturális Alap restaurálási pályázatán szintén sikerrel szerepeltünk. 800 ezer forint támogatást nyertünk el a Csomós-hagyaték tervrajzainak restaurá-lására. A restaurálást Gereben Zsófia szombathelyi papírrestaurátor művész vállalta, aki 30 db. tervrajzot fog megmenteni a pusztulástól.

A kulturális alap 120 ezer forinttal járult hozzá térképtároló szekrény beszerzéséhez. A tárolóeszközre a restaurált tervrajzok tárolásához lesz szükségünk, mert a restaurálást követően a kezelt papírt biztonságosan, kiterítve célszerű tárolni. A térképtároló szekrény 250 ezer forintba került.