A Marcali Múzeum a Magyar Építészet Évében a szeptember 19-20-21-re eső Kulturális Örökség napjai elnevezésű országos rendezvénysorozathoz két napos programkínálattal csatlakozott.
Szeptember 19-én az ez évi kiemelt témához kapcsolódóan az első világháború téma köré szerveztük az eseménysort.
A programsorozat első momentumaként Kiss Iván címzetes prépost, marcali esperes plébánosa szentmisét celebrált a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban.
A Nagy Háború áldozatainak emlékművénél, a Hősök terén ünnepi beszédet mondott dr. Sütő László Polgármester Úr, majd Huszár Mihály történész rövid történeti áttekintése következett. A Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdájának dalcsokrát a kegyelet virágkoszorúinak elhelyezése követte a szépen felújított emlékműnél.
A rendezvény a Marcali Múzeum „Csak győznötök vagy halnotok szabad!” Marcali katonák az első világháborúban című új időszaki kiállításának ünnepélyes megnyitójával folytatódott. A megnyíló új tárlat különlegessége, hogy az első világháború történeti hátterének felvázolása mellett a Marcaliból besorozott, vagy önkéntesen bevonult katonák sorsát jeleníti meg, valamint a háború időszakából származó tárgyi emlékeket is megtekinthetik a látogatók. A kiállítást Kiss Kálmán történész ajánlotta a közönség figyelmébe.
Az esemény záró programjaként a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban Vigmondné Szalai Erika köszöntőjét követően dr. Sütő László polgármester és Kis-Dörnyei László alpolgármester leleplezte a női szoborpark új szobrát, amelyet Csináth Lajos mesztegnyei és Nagy János gyékényesi fafaragók készítettek Ápolónő az első világháborúban címmel. A háborúban nővérként, segítőként dolgozó nőkről Nagy Csaba helytörténeti kutató beszélt.
Örömünkre szolgált, hogy az eseményen nagy létszámban jelentek meg városunk és a környező települések lakói is.
A program második napján, szeptember 20-án a Bernáth Aurél Galéria tárta ki kapuit – a nyitva tartásán túli időpontban – a látogatók előtt.
A bauhaus stílusban épült villaépület bemutatása mellett, a Bernáth család történetéről is érdekességekkel szolgált Huszár Mihály, a Marcali Múzeum történész muzeológusa. Megcsodálhatták a kiállításban bemutatott Bernáth Aurél festményeket, s a villa parkjáról és környezetéről is új információkat szerezhettek a látogatók.
A Galéria sétányáról kiindulva a Kossuth utcában egy kellemes várostörténeti séta során, a házak egykori iparos lakóiról, az épületek történetéből is ízelítőt kaphattunk.
Úgy gondoljuk, hogy e két nap lehetőséget kínált a Marcaliban lévő kulturális örökség megismerésére. A továbbiakban a városnéző sétákat, a közművelődést szolgáló programkínálatunkat újabb színfoltokkal kívánjuk bővíteni.