A Marcali Múzeum új kiadványának bemutatójára invitálta az érdeklődőket 2024. május 30-án a megújult Bernáth Aurél Galériába. A rendezvényen először a Dr. Huszár Mihály – Samuné Bogyó Hajnalka – Vidák Tünde: Marcali 750 éve című könyvvel ismerkedhettek meg a látogatók, akiket elsőként dr. Sütő László Marcali város polgármestere köszöntött. A Marcali Múzeum igazgatója, Vidák Tünde sorozatszerkesztői és szerzői gondolatait osztotta meg kiemelve abban az intézmény tudományos-ismeretterjesztő tevékenységét. A Marcali 750 éve című könyvet a lektor, Prof. Dr. Majdán János rector emeritus mutatta be a közönség számára.
A program a 33. évében járó Calypso Kórus ünnepi műsorával folytatódott. A koncert első felében a Gombán született zeneszerző, gróf Forgách Béla dalai csendültek fel, amelyeket a kórus szólóénekesei adtak elő: Gájer Tamás, Horváth Györgyike, Kelemen Gábor, Nagyné Réti Ildikó, Pálfiné dr. Láris Liliána és Stamler Edit. Zongorán közreműködött Krishtop Pavel.
A szólóénekek után a Calypso Kórus műsora következett. Erre az alkalomra egy Marcaliban gyűjtött népdal vegyeskari feldolgozását és egy megzenésített verset is választott műsorukba karnagyuk, Stamler Edit. Az esemény zárásaként a Városdal hangzott el, amelyben Gájer Tamás, Horváth Györgyike, Nagyné Réti Ildikó, Kövesdiné Panyi Antónia, Kelemen Gábor és dr. Zákányi Csaba énekelt szólót.
A rendezvényen a festőművészet, a tudományos-ismeretterjesztés és a zene együttese alkotott szép egységet.
A program regisztrált látogatói a Marcali 750 éve című könyvet, amelynek borítótervét és grafikai munkáit Matucza Ferenc készítette a helyszínen kézbe is vehették.
A könyv a továbbiakban megvásárolható a Bernáth Aurél Galériában és a Kulturális Korzóban. Olvasóik számára a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban is helyezünk el példányokat, ahonnan kölcsönözhetőek lesznek.
A Marcali 750 éve című könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma, valamint Marcali Város Önkormányzata támogatta.
szöveg: Samuné Bogyó Hajnalka
fotók: Androsics Erik