Jubilál a múzeum…

Alapításának 40. évfordulóját ünnepli a Marcali Városi Helytörténeti Múzeum. A jubileumi ünnepségsorozat nyitányaként tegnap két kiállítás is nyílt az intézmény falai közt. A földszinti kiállítótérben Színes selymek, fodrok, csipkék – Viselettörténet 1860-1910 címmel nyílt tárlat a XIX. század második felének, illetve a XX. század első éveinek divatját bemutató anyagból. A ruhák mellett kiegészítők (legyezők, gombok, sétapálcák) és egyéb használati tárgyak (tükrök, varrógépek, bútorok és egy régi kerékpár) is helyet kaptak a bemutatón.
{gallery}galeriak/2012_12_06_1{/gallery}

A színes anyag mellett terjedelmes fotógyűjtemény is kiállításra került, melyen (bár nem divatanyagokról van szó) jól megfigyelhető a kiragadott fél évszázad divatja. Kaján Imre igazgató (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága) nyitógondolataiban elismerően nyilatkozott az ünnepi pompával ragyogó épületről, valamint az intézmény falain belül folyó munkáról. Viselettörténet kapcsán megjegyezte: míg a férfidivat egy évszázad alatt szinte mit sem változott (megállapítását saját ruháján keresztül demonstrálta), a női trendek olyan átalakuláson mentek keresztül száz év alatt, hogy nehéz nem észrevenni a szembeötlő különbséget. Megállapítására, miszerint a női és nem-női vásárlás között a különbség, hogy a nem-női még ma véget ér, és az urak jobb ha vigyáznak pénztárcáikra (lévén sok szép viselet tekinthető meg az este folyamán és bizony a hölgyek előfordulhat, hogy szemet vetnek egy-egy csinos darabra) a kiállítást megnyitó Megyeri Anna, a ZMMI történésze gyorsan reagált: a kiállított darabok egyike sem eladó, így az urak is minden feszengés nélkül, kényelmesen végignézhetik az anyagot. Ugyancsak tegnap este a múzeum emeleti kiállítótermében egy ásványkiállítás is nyílt „Ami a hegyek gyomrában rejtőzik – Az ásványok világa címmel”. A kőzetek mellett itt is szép fotónagyítások tették még könnyebbé az elmerülést a színes ásványok világában. Bár – mint megtudtuk – Kaján Imre nem kifejezetten rajong az ásványokért (kettesre vizsgázott belőlük annak idején), ajánlását itt is szívesen fogadta a közönség. (Véletlen?) elszólásával sikerült a laikus befogadó szintjére hozni az anyagot. Az intézmény jubileuma mellett még egy évfordulóról megemlékezett a múzeum. Virágcsokorral és kedves szavakkal köszöntötték Székely Jenőné (Marika) múzeumi dolgozót, aki kezdetektől fogva részt vett az intézmény életében, és immár negyven éve tevékenykedik a kultúra területén. Megkoronázandó a 40 éves múzeum erőfeszítéseit, az intézmény 2013-tól helytörténeti gyűjtemény szerepén túlnőve járási múzeum rangba is emelkedik. Neve is a Marcali Városi Helytörténeti Múzeumról Marcali Múzeumra rövidül (ahogy azt a Kulturális Korzó nyitásától annak falán olvashatjuk). Vidák Tünde múzeumigazgató rövid beszédében megköszönte a dolgozók eddigi munkáját és külön kiemelte dr. Gál József érdemeit, akinek „gyűjtögetése és rendszerező munkája” mentén szerveződött az innen-onnan begyűjtött tárgyi anyag helytörténeti jelentőségű gyűjteménnyé. Mindenkinek ajánljuk mi is, hogy ha eddig nem is tették, látogassanak el az intézménybe, ami a most felsorakoztatott anyagok láttán valóban egy igazán nagy múzeum benyomását kelti. A viselettörténet mellett, a már sokak által jól ismert (és szeretett) mesterek és műhelyek, egy Tóth Ágoston anyag és a frissen nyílt ásványkiállítás is apropót ad egy kis bóklászásra, nézelődésre.

 

A cikk eredetileg a 8700.hu-n jelent meg.
http://www.8700.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=411:muzeum&catid=1:cikkek