Programokban bővelkedő nyár -Táborok és táborozók a Marcali Múzeumban

írta: Samuné Bogyó Hajnalka A nyári szünetben is számos múzeumpedagógiai esemény zajlott a Marcali Múzeumban. Idén két turnusban vártuk Nyári Múzeumi Kalandtáborunkba a gyerekeket. Júliusban a Mátyás-évhez kapcsolódva kínáltunk a reneszánszt megidéző játékokat, tevékenységeket. Kirándulásként a sümegi várban jártunk, ahol a várbeli séta után középkori lakomát fogyasztottunk el, majd délután lovagi tornát csodálhattunk meg. Az augusztusi tábor tematikájával Noszlopy […]

Versfilmet forgattak a Marcali Múzeumban

Baranyi Liána, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákja a III. Nemzeti VERSenyen, a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete zsűritagjainak szavazatai alapján a középdöntőbe jutott. A tehetséges továbbjutók feladata egy versklip/versfilm készítése volt. Baranyi Liána és felkészítő tanára, Borosné Gyarmati Cecília a forgatás helyszínéül a Marcali Múzeumot választotta. Szép Ernő: Az én uram is szervezkedik című verséhez 2018 augusztusában elkészült […]

Megyei szakmai nap a Marcali Múzeumban

Írta: Vidák Tünde | Fotó: Sabján Veronika és Ilácsa József A „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 projekt keretében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központjának, a Marcali Múzeumnak, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeumnak és a SZNM Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságának együttműködésében került megrendezésre 2018. június 27-én a MŰTÁRGYVÉDELEM ÉS ÖNKÉNTESSÉG című […]

Szakmai beszámoló

Szakmai beszámoló az NKA   204111/04059 számú támogatási szerződés szerinti „Országos jelentőségű bábtáncoltató betlehem restaurálása 2.” című pályázatához Rest_dok_balatonberny_v1