Minden trófea egy önálló emlékmű...

A „Minden trófea önálló emlékmű” Széchenyi Zsigmond emlékezete címmel létrehozott állandó kiállításnak kettős célja van. Egyrészt szeretnénk megmutatni az iskola diákjainak és az ide látogatóknak annak a híres, magyar vadászírónak az életútját, akinek az iskola 2002-ben a nevét felvette. Másrészt az egykori Véssey kastélyban, az épülethez illő terem berendezésével kívánunk a vadászat régi hagyományainak emléket állítani és a Marót-völgy turizmusának megfelelni.
Gróf Széchenyi Zsigmond (1898-1967) egy személyben volt Alaszkától Afrikán át Indiáig világhírnevet szerzett vadász és sokszor újra kiadott könyveivel sikeres és népszerű író. A Nagyváradon született és híres felmenőkkel büszkélkedő gróf, a gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén töltötte, majd önálló birtokosként a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott. Kisgyermek kora óta szenvedélyes vadász volt – mielőtt az első afrikai szafarira elindult – az apróvadaktól a méretes nagyvadakig, tetemes számra rúgott a tételek száma a vadásznaplójában. Széchenyi összesen kilenc alaklommal vadászott Afrikában (az első alkalom 1927-ben, az utolsó 1963-64-ben volt). Ezentúl megfordult Alaszkában 1935-ben és Indiában 1938-ban. Vadász kalandjait és az elejtett trófeákat szívesen örökítette meg fényképeken és könyvekben. Az 1920-as évektől kezdve, Magyarország csaknem összes vadászati területét bejárta, Skóciától az Alpokon keresztül a Kárpátokig, zsákmányban bővelkedő kirándulásokat tett. A korszak népszerű, a magyar társasági életben közkedvelt, vadászírójának az életét kettétörte a II. világháború pusztítása. Széchenyi Zsigmond budapesti Istenhegyi úti villáját, és gyermekkorának a helyszínét, Sárpentelét porig rombolták, így fényképein és némely személyes tárgyán kívül nem maradt szinte semmije. Az új korszakban a grófra börtönévek, internálás és kitelepítés várt. Tudására és szakmai tapasztalatára 1949 és 1959 között nem tartott igényt az ország új vezetése. Balatongyörökön jelölték ki a lakhelyét és a Keszthelyi kastélyban dolgozott „állományon kívül segéderőként.”  Itt ismerkedett meg második feleségével Hertelendy Margittal, aki haláláig hű társa volt és örökségének ma is a gondozója. Széchenyi Zsigmondnak 1959 és 1964 között, még kétszer sikerült eljutnia Afrikába, azzal a megbízatással, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum elpusztult afrikai trófeagyűjteményét pótolja. Ekkor már újra népszerű volt, mivel ismét kiadták  vadászati könyveit. A nagy magyar vadászíró 1967-ben halt meg Budapesten.  Az 1891-ben épített, eklektikus stílusú Véssey kastélyban megrendezett állandó kiállítás a Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Marcali Városi Helytörténeti Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésének eredményeként jött létre. Az itt kiállított fényképeken egy gazdag életút sikeres pillanatait tekinthetik meg a látogatók. A képek mellett a Dr. Pongrácz Antal által, az elmúlt 15 évben elejtett afrikai trófeák kínálnak maradandó élményt. Reméljük, hogy ezzel a kiállítással, mint turisztikai látnivalóval ráirányítjuk a figyelmet a Szőcsénypusztán található történeti, vadászati és természeti értékekre is.

A kiállítás szórólapja itt letölthető!

Fotógaléria az állandó kiállításról:

Kiállítás helyszíne:
5. DÉLI ASZC SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

Előzetes bejelentkezés szükséges

8734 Somogyzsitfa Ady E. u.8.

TELEFON / FAX:
+36 85 312 051
+36 85 314 774