„Mézes gondolatok” – Múzeumok Éjszakája a Marcali Múzeumban

Június 25-én az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan színes programkínálattal várták a városlakókat a marcali kulturális intézmények.

A nap folyamán 24 órás társasjáték-maratont szervezett a Társasbázis, melynek egyik helyszíne a Marcali Múzeum volt.

A Kulturális Korzó mellett felállított sátorban a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit KFT jóvoltából a „Csillagszekér Planetárium- az égbolt színháza” várta vendégeit. A Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár pedig Karinthy Frigyes szerelmeiről szóló filmet kínált látogatói számára.

A nap zárásaként a Marcali Múzeum új időszaki kiállításának megnyitójára került sor. Vendégeinket először Vidák Tünde igazgatónk köszöntötte.

Azt követően Somogyi-Magyar József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Helyi Szervezetének elnöke állt mikrofon elé. Érdekfeszítő előadásában a méhek életmódjáról, hasznáról, a méhészeti termékek sokrétű felhasználásáról, valamint a méhészek munkájáról is számos érdekes információt osztott meg. Az Elnök úr az OMME ajándékát, méhes színezőkönyvecskéket, szórólapokat és igényes kivitelű méhes mesekönyvet is hozott a rendezvényre. Köszönjük, hogy szakmai tudásával, fotókkal, tárgyakkal is segítette a tárlat megvalósítását, a rendezvény sikerét!

A beszédek után a Kis-Hétrét Együttes hangulatos zenés műsora következett, amelyben megzenésített verseket hallgathatott a nagyszámú közönség. Az aulában az Ezercsepp Méhészet termékeiből kóstolhattak az érdeklődők. Kérdéseikre Vizvári Renáta, a vállalkozás vezetője készséggel válaszolt.

Az alkalomhoz illően mézes puszedlit és valódi márcot is kínáltunk vendégeink számára.

A „Mézes gondolatok” címet viselő tárlat a méhek, a beporzó rovarok szerepét tárja a látogatók elé. A méhészethez kapcsolódó tárgyi anyag, a falakon elhelyezett ismeretterjesztő szövegek és a kiállításban lévő interaktív eszközök kiváló lehetőséget adnak az ismeretszerzéshez.

A tárlat 2022. októberéig ingyenesen látogatható a Kulturális Korzó nyitva tartási idejében.

A vándorkiállítást a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum munkatársai állították össze a Marcali Múzeum dolgozóinak együttműködésével.

 

szöveg: Samuné Bogyó Hajnalka

fotók: Ilácsa József