Folytatódik a Mozaik Múzeumtúra

 

Folytatódik a Mozaik Múzeumtúra

Ősszel folytatódik a Mozaik Múzeumtúra program, amelyhez idén 100 új intézmény csatlakozott, és így már közel 400 múzeum és kiállítóhely vesz részt benne – jelentették be szeptember 5-én a projekt megvalósítását vállaló Néprajzi Múzeumban.

Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta: a Mozaik Múzeumtúra alapvető célja a közgyűjtemények népszerűsítése és a múzeumok sokszínű kulturális kínálatának megismertetése, amelynek nemzeti identitásunk erősítésében is lényeges szerepe van. A rendezvény házigazdája arról is beszélt, hogy a program hitvallása szorosan összefog az UNESCO nemrégiben nyilvánosságra hozott, a világ múzeumainak funkcióit meghatározó állásfoglalásával, amelynek négy alapeleme: a megőrzés, a kutatás, a kommunikáció és az oktatás.

A program elsődleges célcsoportja a 8–16 év közötti fiatal korosztály, de bíznak benne, hogy a felnőtt lakosságot is sikerül megszólítaniuk – tájékoztatta a múzeumok, illetve a sajtó képviselőit Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Mint kifejtette: fontos, hogy a gyermekek ne kötelező programként, hanem élményként tekintsenek a múzeumlátogatásra.

A 2014-ben lezajlott program leghangsúlyosabb eleme, a matricagyűjtő játék jelentősen átalakulva, ezúttal határidő nélkül, egyszerűbb szabályokkal és online felületen folytatódik. A játékosok a megállító táblán található QR-kód segítségével tölthetik le okostelefonjukra a játékhoz szükséges alkalmazást.

A Mozaik Múzeumtúra hat állomásos országjárásra indul ősszel. A roadshow keretében múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, koncertekkel, exkluzív tárlatvezetéssel és különleges, vagy máskor nem látogatható helyszínek bemutatásával igyekeznek vonzóvá tenni a részt vevő intézményeket. A roadshow állomásai: Kecskemét, Székesfehérvár, Miskolc, Pécs, Győr és Debrecen lesznek.

A szervezők emellett néhány speciális programelemmel is készülnek, mint például az ’56-os Múzeumtúra, amely az 1956-os forradalom emlékévéhez és a hozzá kötődő kiállításokhoz kapcsolódik. A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület közreműködésével megvalósított túra pedig Debrecen és Vác nevezetességeit járja körül. Doncsev András további együttműködések szervezéséről is beszámolt, a lehetséges partnerek között van a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ is. A remények szerint a túra kapcsán elsajátított tapasztalatok a tananyagba is beépülhetnének.

A program megvalósításában a Néprajzi Múzeum partnere az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nonprofit Kft. A Mozaik Múzeumtúra támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

 

A Marcali Múzeum is csatlakozott a résztvevő intézményekhez, így a játékos kedvű múzeumlátogatók az intézmény előtt álló információs táblán, valamint a kiállítótérben elhelyezett táblán lévő QR-kóddal csatlakozhatnak a matrica-gyűjtéshez.

 

A játék menete:

A játékba a központi weboldalon (www.mozaikmuzeumtura.hu), illetve a Mozaik Múzeumtúra mobil alkalmazásban lehet regisztrálni. A regisztrációhoz csak egy e-mail címre és jelszóra van szükség. A játék a mobil alkalmazás segítségével játszható, azon keresztül lehet a matricákat megszerezni. A mobil alkalmazást a www.mozaikmuzeumtura.hu oldalról vagy a játékban résztvevő múzeumok előtt kihelyezett megállító táblán található QR-kód segítségével lehet letölteni az okostelefonokra. A múzeumokban elhelyezett információs táblán található egyedi azonosító beolvasásával pedig azt igazolhatják, hogy valóban jegyet váltottak az adott múzeumba/kiállítóhelyre, megtekintették az ott látható tárlato(ka)t. Az információs táblán található egyedi azonosító beolvasását követően virtuális matricagyűjtő- albumokban egy, az intézményről készült matrica jelenik meg. A játékban 12 múzeum meglátogatásával és matricájuk begyűjtésével léphetnek egy-egy szinttel feljebb a játékosok. 12 matrica elérése után bronz-, 24 matrica begyűjtését követően ezüst-, 36 matricával pedig aranyfokozatú múzeumtúrázóvá válnak. A játékban most már nincs régiós megkötés, illetve határidő, ezért minden játékos az általa kedvelt tematikájú múzeumokat látogathatja meg, a saját tempójában. Az egyetlen szabály – ami a minél több múzeum meglátogatására ösztönöz – az, hogy egy múzeum matricáját www.mozaikmuzeumtura.hu │ info@mozaikmuzeumtura.hu │ www.facebook.com/mozaikmuzeumtura szintenként csak egyszer lehet megszerezni, azaz 12 különböző múzeum meglátogatására van szükség a következő szintre lépéshez.

A játék hivatalosan 2016. szeptember 16-án indul, a mobil alkalmazás is akkortól tölthető le az alkalmazásboltokból.