Középpontban a bábtáncoltató betlehemes hagyományok
A Marcali Múzeum és partnerei, Balatonberény, Hollád, Kéthely és Vörs települések lakói a 2022-es évben sikeresen együttműködtek a „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés” című projektben. A felvezető évben elért eredményekre támaszkodva, egy különleges népszokást, a bábtáncoltató betlehemezést helyezik középpontba az idei évben is. A programsorozatban nemzetközi betlehemes találkozó, időszaki kiállítások, interaktív múzeumpedagógiai játékterek és kulturális programok közül válogathatnak az érdeklődők 2023 novemberétől egészen 2024 január végéig.
A projekt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program felhívásának köszönhetően körvonalazódott a Marcali Múzeumban, ahol kiemelt kutatási területként kezeljük Marcali és környéke népszokásait, egyidejűleg a hagyományok ma is élő elemeire fókuszálunk. Kiemelkedő kulturális örökségként unikális színfoltot jelent a bábtáncoltató betlehemezés szokása, amely a Balaton dél-nyugati részén máig jelen lévő adventi rítus. A VEB 2023 program kiemelt értékei a KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS és a HAGYOMÁNY. A Marcali Múzeum partnereinek bevonásával, az önkéntességre nagyban építve, ezekkel az értékekkel azonosulva hozott létre sokak számára hasznosítható kulturális kínálatot az alábbiak szerint.
A Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségfejlesztés című projekt kiemelkedő egysége a partnerség és hálózatosodás, melynek keretében a Marcali Múzeum december első hétvégéjére Nemzetközi Betlehemes Találkozóra hívta a környék bábos betlehemes csoportjait, veszprémi hagyományőzőket, és két külföldi betlehemes csoportot is. 2023. december 2-án, szombaton Marcaliban a „Betlehem nélkül nincs karácsony! Nemzetközi betlehemes találkozó nagyszínpadán, majd december 3-án, vasárnap Vörsön mutatkoznak be a csoportok. Az azt követő napokban pedig a vörsi, a holládi, a kéthelyi, a balatonberényi bábos betlehemes csoportok a környékbeli hagyományőrző közösségekkel együtt adják elő a közönség számára a bábtáncoltató betlehemezést például Veszprémben, Litéren, Kiscsőszön, Kéthelyen, Vörsön, Holládon.
Időszaki kiállításaink kapcsolódnak az adventhez, amelyek közül kiemelkedik – a mai kor népművészetét és népi iparművészetét bemutató – csoportos kiállítás. A tárlatban Somogy, Zala és Veszprém vármegye népművészeinek, népi iparművészeinek és alkotóköreinek munkáiból készült el egy szép válogatás Marcaliban. A „…Messiás született az éjszaka, betlehemi jászolban” című kiállítás Jézus születéstörténetét idézi fel a legkülönfélébb alkotói eszközökkel és látásmódokkal. A tárlatot a Nemzetközi Betlehemes Találkozó záróakkordjaként adjuk át a közönség számára. A projekt többi megvalósítási helyszínén – Veszprémben, Holládon, Vörsön, Kéthelyen, Balatonberényben – időszaki kiállítások mutatják be a téli ünnepkör somogyi szokásait.
Szintén a téli ünnepkörhöz kapcsolódóan a Marcali Múzeum múzeumpedagógusa az élményszerű tanulás elveire építve interaktív játékteret hozott létre, amelynek rendeltetése, hogy a téli népszokásokat, különösen a bábtáncoltató betlehemezés hagyományát, gyermekek számára játékos formában, aktív cselekvésükre számítva reprezentálja. A mobil interaktív játéktérben felidéződnek a Luca-naphoz kapcsolódó cselekmények, a bábtáncoltató betlehemezés és annak eszközei a hordozható bábos betlehemek és a bábfigurák. A gyerekek viseletmásolatok felöltésével belebújhatnak a betlehemezők szerepébe. Megfigyelhetik a karácsonyi asztal mágikus tartozékait, és maguk is elkészíthetik hagyományos karácsonyfa-díszeiket. Ezek mellett társasjátékok és alkotómunka is rendelkezésre áll a gyermeki felfedezésekhez. Az interaktív játéktér Marcaliban, Balatonberényben, Holládon, Kéthelyen és Vörsön is várja majd a családi programra érkezőket.
A felsoroltak mellett ünnepi zongorakoncert, zenés-táncos színpadi produkciók, hagyományőrző néptáncos bemutatók közül is válogathatnak az érdeklődők.
A Marcali Múzeum és partnerei, a somogyi Balatonberény, Kéthely, Hollád, Vörs, valamint a Veszprém megyei Badacsonytördemic, Kiscsősz, Litér és Veszprém települések számára a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program lehetőséget adott a közösségépítésre, a kulturális kínálat bővítésére, a tudományos kutatás fejlődésére egyaránt. A kiépített partneri kapcsolatok a jövőre nézve is biztatóak és folytatásra érdemesek mindannyiunk számára.
A programok a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jöttek létre!
Információk:
Projektgazda: Marcali Múzeum
Projektmenedzser: Vidák Tünde múzeumigazgató
Tel: 0620/5850868
Email: info@marcalimuzeum.hu
web: www.marcalimuzeum.hu
Programok részletezése
Nemzetközi Betlehemes Találkozó
Betlehem nélkül nincs karácsony! Nemzetközi Betlehemes Találkozó
Marcali Művelődési Ház, 8700 Marcali, Széchenyi u. 3.
- december 2. 14 órától
Résztvevő csoportok:
– a Balatonberényi Hagyományőrző Betlehemes Csoport
– a Békei-sárosfai Cimbora daloskör betlehemes csoportja (Felvidék)
– a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület-Zenta (Vajdaság)
– a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes Veszprém
– a Holládi Bábtáncoltató Betlehemes Csoport
– a Kéthelyi Bábtáncoltató Betlehemes Csoport
– a Vörsi Hagyományőrző Betlehemes csoport
Időszaki kiállítások
- Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum, Bakonyi Ház
8200 Veszprém, Erzsébet sétány 3.
- november 30. 16.30 – 2024. 01.07.
„Betlehemnek szép határán…”
A téli ünnepkör népszokásai a Balaton környékén
- Marcali Múzeum
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
2023.12.02. 16 óra – 2024. 01. 31.
„…Messiás született az éjszaka, betlehemi jászolba…”
Válogatás napjaink Somogy, Veszprém és Zala vármegyei népművészeti alkotásaiból
- Kéthely, szabadtéri tárlat a Szentháromság-templom melletti sétányon
2023.12.02. 17 óra – 2023. 01. 31.
Élő bábtáncoltató betlehemes hagyomány Kéthelyen és környékén
- Vörs Önkormányzati Hivatal és Kultúrház
8711, Vörs, Alkotmány u. 29. – 2024. 01. 27.
2023.12.03. 11 óra
- „Betlehemnek szép határán nagy fényesség támadott”
Bábos betlehemes hagyományok Vörsön és környékén
2.Menyhárt Margó textilszobrai, 2023.12.03. – 2024. 01. 27.
- Hollád Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
Hollád, Petőfi S. u. 86.
- 12.03. 18 óra – 2024. 01. 31.
Luca-naptól vízkeresztig
A téli ünnepkör népszokásai Holládon és környékén
- Balatonberény, Művelődési Ház és Könyvtár
8649, Balatonberény, Kossuth tér 1.
2023.12.08. 15.30 óra – 2024. 01. 31.
„Hol született légyen Betlehemben…”
A téli ünnepkör népszokásai a Balaton környékén
Interaktív játékterek:
Balatonberény 2023. 12. 08. 16:30-18:30 között
Hollád 2023.12.09. 15-17 között
Vörs 2023.12. 16. 10-12 óra között
Kéthely 2023. 12. 19. 13.30-15:30 között
Kulturális műsorok:
Kéthely
- Kéthely 2023. 12.07. 17 óra Martin Vozar Ave Maria c. zongorakoncertje a Szentháromság templomban
- Kéthely: 2023.12.15. 13.30 , Széchenyi István Általános Iskola
Élő hagyomány – Karácsonyvárás dallal, zenével
Kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület
Regölés Nagy László gyűjtése alapján, újévköszöntő szokások, adventi énekek a kiscsőszi gyerekekkel, iszkázi táncok a Bozót Néptáncegyüttessel
Művészeti vezető: Kovács Norbert „Cimbi”
Vörs
December 9. 15 óra Művelődési Ház
„A jöttöd miként várjam?”- népszokások adventtől újévig – Litéri Zöldág Kulturális Egyesület
Regölés, bemutatók, vetélkedő, családi játszóház, énektanulás
Művészeti vezetők: Pintér Katalin, Szabó Sándor, Szabó-Hoffer Nikolett, Nagy Zsuzsanna
Hollád
December 15. 17 óra Művelődési Ház
Adventi Balaton-felvidéki táncok és szokások – Badacsonytördemic Néptáncegyüttes
Téli népszokások, népdal tanítás, népi gyermekjátékok, hajfonás, viselet felpróbálás, pásztorbotok bemutatása, táncház
Művészeti vezető: Szabó Csaba
Balatonberény
December 17. 19 óra Művelődési Ház és Könyvtár
A betlehemi csillag üzenete. Karácsonyi profán kantáta
A Calypso Kórus és a Baglas Néptáncegyüttes zenés-táncos színpadi műsora