Ünnepek ünnepe. Régi húsvéti szokások Marcaliban

Vidák Tünde néprajzkutató

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amely Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról emlékezik meg. Ünnepléséről a III. század óta vannak adatok, általánossá a VIII. századtól vált. A húsvét mozgóünnep, időpontját a niceai zsinat 325-ben határozta meg: a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapra tette, így a húsvét március 22. és április 25. közötti időre eshet.

     A húsvéti előkészületek ideje a nagyböjt időszaka, amely hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére vált szokássá a 7. századtól, majd II. Orbán pápa 1091-ben törvénybe iktatta. A nagyböjti bűnbánati időben a hívő katolikusok gyóntak, áldoztak, kerültek mindenféle zenés, hangos mulatságot. Húst, zsíros ételeket nem fogyasztottak, olajjal főztek. Marcaliban is voltak olyan házak, ahol a zsíros edényeket a böjt kezdetén alaposan kisúrolták és félretették, s csak a böjti időszak után vették újra használatba.

A nagyböjt utolsó hetéhez, az ún. nagyhéthez, számos szokás kapcsolódott.

     Nagycsütörtök az utolsó vacsora, Jézus elárulásának és elfogatásának a napja. E napon a templomokban megszűnik a harangozás. A néphagyomány szerint „a harangok Rómába mennek”, mert az a világ szíve, ahonnan hangjuk az egész földre elhallatszik. A harangok legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. Az egyházi szertartásokra hívogatás addig kereplővel történt, amelyet általában gyermekek végeztek a dékán (harangozó) irányításával.

  Marcali-Bizén csaknem a XX. század közepéig élt ez a szokás, amelyet merácsolásnak neveztek. H. Rádics Márta gyűjtése alapján ismert, hogy három-három fiatal legényke indult útnak a faluban nagycsütörtökön délben, kereplőkkel és egy bumben nevű zajkeltővel felszerelkezve. Minden ötödik-hatodik ház előtt megállva merácsoltak. Közben sváb nyelven kiáltották: „Mir ratschen, mir ratschen zwölwi! – Kerepelünk, kerepelünk tizenkettőt!” Litániára hívogatva és esti harangszó helyett is merácsoltak, megfelelő szöveg kíséretében. Fizetségül tojást kaptak a falubeliektől.

                    Merácsolók Bizén az 1970-es években.  Rekonstrukciós fotó H. Rádics Márta gyűjteményéből

Készül a somogyi hímes tojás. Kaposszentbenedek, 1931. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótárából

Nagypéntek Jézus szenvedésének és halálának a napja. A néphagyományban ez a mély gyász és a szigorú böjt ideje. Marcaliban e napon, sok helyen nem ettek délig. Ebédre aszalt gyümölcsből főztek ételt, amit kenyérrel fogyasztottak. Böjtös ételként jellemző volt még a csipkedett krumplileves, tejfölös bableves, olajban sült pogácsa, rántott hal, sült krumpli olajos káposztával.

     Nagyszombat a húsvéti szent három nap harmadik napja, Krisztus sírban pihenésének az ideje. A népszokások ezen a napon a szentelt tűz és víz köré csoportosultak, illetve a tisztasággal kapcsolatos rituális tevékenységek kerültek előtérbe. Marcaliból is vannak adatok nagyszombati féregűző rítusokról, pl. miséről hozott forgáccsal gyújtottak tüzet vagy lesöpörték a ház falait, hogy ne szaporodhassanak el a férgek az épület körül.

     Húsvét reggelén a marcaliak kövesztett sonkát, tojást, kenyeret, hagymát, tormát tettek egy kosárba, letakarták szalvétával, kosárruhával, s elvitték a templomba hússzentelésre. Ennek végeztével nagyon siettek hazafelé, mert azt tartották, hogy aki először ér haza, az lesz az év során a legjobb kapás, vagy annál a családnál végződik elsőként az aratás. Aki nem tudott részt venni az ételszentelésen, az kitette a favágítóra a szentelnivalót, mert úgy tartották, hogy arra is rászáll az áldás.

     Fehérvasárnap vagy mátkázóvasárnap, azaz a húsvét utáni első vasárnapon Marcaliban is szokásban volt a komatálküldés. Ezt mindig leány küldte egy olyan lánypajtásának, akit a későbbiekben keresztkomájának szeretett volna választani. A komatál elkészítése során tányérra vagy tálcára helyeztek egy borosüveget, köréje kalácsot, fánkot, süteményt, almát, narancsot és tojást tettek. Díszes kendővel letakarták és szalagokkal ékesítették. A komatálat két kislány vittel el a megadott helyre, odaérve köszöntőverset mondtak: „Komatálat hoztunk, Meg is aranyoztuk. Koma küldte komának. Hogyha tetszik komának, Tartsa vissza magának.” A felajánlott örök barátság elfogadását a tál tartalmának kicserélése jelentette, s ettől kezdve a komák magázták egymást.

 Komatál vivő kislányok. Csököly, 1936. Kankovszky Ervin felvétele, 1936. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótárából

                                 Komatál. Rekonstrukciós felvétel az 1970-es évekből, H. Rádics Márta gyűjteményéből

A húsvéti idő ezt követően is folytatódik, hiszen az ünnepkör zárónapja pünkösdvasárnap.

Húsvéthétfőn a kanászt borral és kaláccsal kínálják. Törökkoppány, 1938. Gunda Béla felvétele. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Fotótárából