A szerző nyugalmazott katonatiszt, aki több éves kutatómunka után készítette el „Somogyország pandúrjainak történetét”. A könyvből képet kapunk a hódoltság utáni vármegyei közállapotokról, melyek halaszthatatlanná tették valamiféle rendvédelmi szervezet létrehozását. Ez a rendvédelmi és rendfenntartó szervezet a pandúrság intézménye, mely 1766-tól, 118 éven át, létezett Somogyban. A könyv megismerteti az olvasót a szervezés körülményeivel, nehézségeivel. A pandúr rendszabásokból (vagyis szolgálati szabályzatokból) megtudható, hogy milyen jogok és kötelességek mentén szerveződött a pandúrok munkája, élete. Tévhiteket oszlat el a szerző akkor, amikor rávilágít arra, hogy kikből lettek pandúrok és kik, milyen céllal adták „betyárságra” a fejüket. Körvonalazódik az olvasó előtt, hogy az intézmény, fennállása alatt, milyen változásokon esett át, és mi vezetett megszűnéséhez. Mindezen adatok gazdag forrásközléssel, dokumentációs anyaggal egészülnek ki, és számos fotómásolat illusztrálja a témát. A kötet dokumentációs anyagát, forrásközléseit jól hasznosíthatja a szakmai közönség, ugyanakkor a szélesebb nyilvánosság is sok érdekes adatot, információt találhat benne.

Fel ^

---

Dr. Jandrics István:

Hadifogságom. Visszaemlékezés.
Marcali, 2003.

A kötet szerzője, dr. Jandrics István kéthelyi lakos, a történet is az 1944. novemberi, kéthelyi események leírásával kezdődik. Ezt követi a kéthelyi leventék önkéntes zsidi száműzetésének és az elkerülni kívánt, de mégis bekövetkezett bevonulás egyes állomásainak, valamint a kiképzés történetnek a bemutatása. A könyv magja a szerző és katonatársai 1945. március 31-i fogságba esésétől a közel negyven hónapig tartó fogság története, tele keserves, testi szenvedésekkel, lelki megpróbáltatásokkal, betegséggel. A grúziai Rusztavi 7181/2. sz. lágerében töltött hadifogság történetének leírása után, a hazatérő hadifogollyal a visszaemlékezés sorai is visszatérnek Kéthelyre. A kötet nemcsak a család és barátok biztatására felidézett emlékezés a háború és a hadifogolylét szörnyűségeire, hanem egyben tisztelgés azoknak a fogolytársaknak az emléke előtt is, akik már soha nem térhettek vissza hazájukba és szerető családjuk körébe.

Az ismertetőt írta: Balla Mária

Fel ^

---

Vidák Tünde:

Öt évtized parazsa. A marcali hivatásos tűzoltóság krónikája 1953-2003. Marcali, 2003.

A könyv célja, hogy képet adjon a marcali hivatásos tűzoltóság öt évtizedének történetéről. Teszi ezt elsősorban az ún. „oral history” módszerével, vagyis a rendelkezésre álló kevés írott forrás mellett főként szóbeli visszaemlékezésekre, elbeszélésekre támaszkodva. Egy olyan időpillanatban készült ez a munka, melynek elmulasztásával talán visszavonhatatlanul homály borulna, Marcali II. világháborút követő évtizedeinek tűzvédelmi helyzetére. A hivatásos tűzoltóság előzményei: a Pataki Ignác parancsnok nevével fémjelzett önkéntes tűzoltóegyesület jól szervezett, tekintélyes létszámú (35-40 fő) és a kor színvonalán hatékonyan működő testület volt, amelynek gyökerei az 1890-es évekig nyúlnak vissza. Az 1950-es évek elején az önkéntesek mellett már két fizetett alkalmazottja is volt a községnek, akik felváltva teljesítettek 24 órás őrszolgálatot, a Kátyú-parti tűzoltószertárnál. Az állami tűzoltóságok létrehozásáról egy 1948-ban született kormányrendelet döntött. Ezt követően országszerte sorra alakították meg a hivatásos tűzoltóságokat. A „laktanya-építési hullám” 1952-ben érte el Marcalit, ez év őszén rakták le az alapjait a jelenlegi épületnek. Az állami tűzoltóság létrehozását az országos tűzoltóparancsnokság marcali származású tisztje kezdeményezte: a megvalósításban a községre mindössze annyi teher hárult, hogy telket biztosítson a laktanya számára.

Az első szolgálati napló tanúsága szerint 1953. június 29-én már szolgálatot teljesítettek az állami tűzoltók 24/24 órás szolgálati rendben. A kezdeti „gyermekbetegségek” - úgymint létszámhiány, megfelelő képzettség hiánya - után remek kollektíva alakult ki, akik komoly hivatástudattal rendelkező, összetartó munkacsoporttá kovácsolódtak. Az ötvenes évekbeli szűkös anyagi helyzetükön úgy próbáltak javítani, hogy színjátszó-csoportot hoztak létre, s a járás falvaiban előadásokat tartottak; zenekart alakítottak és nyilvános községi bálok szervezésével tettek szert némi jövedelemre. /Így sikerült például televíziót vásárolniuk már az 50-es évek végén./

Az állami tűzoltók folyamatos és intenzív kapcsolatban álltak a környező települések önkéntes tűzoltóival. Egyrészről felügyeleti jogkörrel rendelkeztek felettük, másrészről pedig közösen hajtották végre azokat a tűzrendészeti feladatokat, melyek tevékenységük fontos részét képezték: például az aratás-cséplés időszakában a tűzrendészeti szabályok betartatása, télen pedig a lakóházak tüzelőberendezéseinek ellenőrzése.

Az 1950-60-as években élte fénykorát az önkéntes tűzoltók járási szintű versenyeztetése. Ezek a rendezvények olyan volumenűek voltak, hogy már-már búcsú vagy lakodalom számba mentek, több száz ember részvételével zajlottak. A jó hangulat garantált volt, a szakmai megmérettetés kellő kihívást tartogatott, a házigazda község pedig gazdagon megvendégelte a résztvevőket. Az önkéntes versenyek hagyománya máig hat, hisz Somogy megyében a marcali tűzoltóság illetékességi területén képviseltetik magukat a legnagyobb arányban az önkéntes tűzoltórajok a területi versenyeken.

Az 1970-es években komoly létszámfejlesztés következett be a parancsnokság életében. Bevezetésre került a 24/48 órás szolgálati rend, így egy újabb szolgálati csoportot állítottak fel, az állomány létszáma pedig 21 fővel bővült, 1976-ban. Az ő beilleszkedésüket követően teljesedett ki a marcali hivatásos tűzoltók azon sikersorozata, melyet a tűzoltósportban értek el. Az 1970-es évek végén, a ’80-as évek elején a „marcali fiúknak” gyakorlatilag nem volt ellenfele, sorozatosan az ő győzelmükkel zárultak a megyei versenyek, és sikerült a vándorkupát véglegesen elnyerniük.

Ha civil ember meghallja azt a szót, hogy „tűzoltó(ság)”, először – valószínűleg – a szirénázó, piros autón tűzhöz száguldó élet- és értékmentőkre gondol. Pedig létezik egy kevésbé látványos, de a tűzoltóság munkájában legalább annyira fontos feladatkör, a tűzmegelőzés. A marcali állami tűzoltóság munkájában a kezdetektől jelen van ez a tevékenységi terület. Hatósági, szakhatósági, tűzvizsgálati munkát végeznek, s az ő feladatuk az ismeretterjesztés, a felvilágosító tevékenység is. Az „egyenruhás testület” belső élete a külvilág előtt szinte ismeretlen volt 1990-ig. Ez a zárt világ a rendszerváltozást követően „kinyílt”, és egyre fontosabbá vált az intézmény számára, hogy minél több információt közöljön a tűzoltóság munkájáról, szerepéről, hogy a civil társadalom mind jobban megismerje őket. Ezt a célt szolgálják az iskolákban, falunapokon megtartott bemutatók vagy a laktanya-látogatás lehetősége.

Az 1990-es évek legnagyobb horderejű változása a tűzoltóság életében, hogy megszűnt ún. állami tűzoltóságnak lenni, és 1995 óta Marcali Város Önkormányzati Tűzoltóparancsnoksága. Ezzel a döntéssel új alapokra került gazdálkodásuk, s egy önállóbb, függetlenebb működési feltételrendszer érvényesülhet.

Az 1990-es évek a nemzetközi kapcsolatok megalapozásának évtizede is. A német testvérváros, Künzelsau tűzoltóságával 1992 óta intenzív kontaktusban állnak, rendszeresen találkoznak egymással. Valamint további két német város, Medlingen és Waldfischbach-Burgalben tűzoltóihoz is baráti viszony fűzi a marcaliakat.

A tűzoltó-identitás mélyítését, erősítését szolgálja a védőszent, Flórián napjának megünneplése, valamint a csapatzászló elnyerése, melyre 1996-ban került sor. Közösségépítő szerepe van több, hagyományteremtő céllal életrehívott rendezvényüknek (például: Mikulás-ünnepség, nőnapi bál), melyek kedvező fogadtatásra találtak az állomány családtagjainak körében is.

Jövőképükben is a minél magasabb szakmai színvonal biztosítása, a gyors, hatékony segítségnyújtás szerepel, s szeretnék, ha a távolabbi jövő egy új, nagyobb területen fekvő tűzoltólaktanyát is tartogatna számukra.

Fel ^

---

Vadál Dóra:

Kisvárosi építőmesterek. A marcali Sztelek-Csomós család története és tevékenysége.
Marcali, 2004.

A kötet egy marcali építészdinasztia, a Sztelek-Csomós család történetéről, tevékenységéről nyújt elsőként képet az olvasók számára. Marcali legjelentősebb középületeinek és sok lakóházának kivitelezése, esetenként az épület terveinek elkészítése, e család tagjainak az építőtevékenységéhez köthető. Az adatok megismerhetővé válása egy főiskolai szakdolgozat elkészítését megelőző kutatómunkának köszönhető. Vadál Dóra 2000-2001-ben, a marcali múzeum ún. „Csomós gyűjtemény”-ében végzett több hónapos adatgyűjtést, a hagyaték első kutatójaként. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola történelem szakán, 2001-ben megvédett dolgozatot véleményező szaktanárok elismeréssel szóltak a szerző nagy körültekintéssel és alapossággal végzett kutatómunkájáról, a dolgozat jó felépítéséről, s hogy elméleti keretbe próbálta helyezni az általa vizsgált család történetét.

A könyvalakban való megjelenésre 2004-ben került sor, ekkor a szakdolgozat keretein túllépve, egy fényképarchívum is a kötetbe került, amely a több száz darabot számláló „Csomós fotóanyag”-ból közöl válogatást.

A könyv emléket állít a Sztelek-Csomós család mind a négy építészgenerációjának, tisztelegve elért eredményeik előtt, hiszen elévülhetetlen érdemeket szereztek Marcali településképének formálásában, a kisvárosi hangulat kialakításában.

Fel ^